Hogy vagy az „akarat” szóval? Mi jut róla először eszedbe? Milyen érzést kelt benned?
És ha saját akaratodra gondolsz? Észreveszed, ha felbukkan? Hogy reagálsz, ha megjelenik? Milyen érzéssel jár? Mit szoktál vele kezdeni? ÉS MIT SZERETNÉL?
Eddigi tapasztalataim szerint önismereti téren leginkább akkor jelenik meg témaként az „akarat”, ha annak a megélése valamiért gátolt, vagy valamiért negatív jelentése van. Előfordulhat, hogy annyira megszoktuk már, hogy „nem akarhatunk”, hogy hiába nőttünk fel, hiába lenne meg rá az igényünk, fogalmunk sincs, mit jelent igazán „akarni”. Vagy az akartunkkal tisztában vagyunk, de a szabad megélésével van nehézségünk. Társíthatunk hozzá például önző késztetéseket, ami miatt akár még bűntudatot is érezhetünk, vagy erőszakosnak élhetjük meg azokat a társaikat, akik a saját akaratukat érvényesíteni tudják, főként, ha ezt másokra tekintet nélkül teszik, ami akár még dühöt is kelthet bennük. Jellemző lehet ez főleg akkor, ha kiemelten fontos számunkra, hogy a környezetünkkel, szeretteinkkel harmonikusan működjenek a kapcsolataink. (Erről más szempontból szó lesz még később is, a márciusi ÖnSpirálódóban.)
Érezhetjük úgy, hogy ez nehezen megfogható téma, hiszen, az akaratunk már egészen a kezdetektől velünk van, és az, hogy hogy állunk hozzá, mit tudunk kezdeni vele, azóta alakul, folyamatosan, neveltetésünk, lehetőségeink és környezetünk által is. Gondoljunk csak egy csecsemő sírására, egy kisgyermek dackorszakára, egy ovis felfedezésigényére, egy kisiskolás tudásvágyára, vagy egy kamasz saját egyéniségét kibontakoztatni akarására. Bár jó esetben egyre színesebb lehet benne a mozgásterünk, igazán tudatosan erről felnőtt korban tudunk gondolkodni; az ösztönös reakciónkat átírni pedig hosszú idő, és módszeres, kitartó, tudatos lépéseket igényel, hiszen látható, hogy a gyökerei milyen régre nyúlnak vissza.
Ritkán látni olyat, aki az akaratát szabadon működtetve mégis önismereti körbe lép, és változást szeretne elérni ebben a témában. Mégis előfordul: jellemzően akkor, amikor az illető sorra azzal szembesül, hogy bár az akaratát érvényesíteni tudja, a környezete erre mégsem reagál pozitívan. Akit ez érzelmileg is megérint, akár azért, mert belül mégis vágyna az elfogadásra, akár azért, mert átérzi és bánja, hogy a szeretteivel nem tudja összhangba hozni az akaratát – és van némi önreflexiója is-, ilyenkor fontos dolgokkal szembesülhet, ami később segítheti már abban, hogy az akaratát könnyebben összhangba tudja hozni a környezetével.
Sokan, sokfélék vagyunk, és ahányan, annyi felén állunk ehhez a témához is magunkban. Ha szívesen beszélgetnél róla másokkal, érdekel, hogy ki hogy áll hozzá a témához, ezáltal új nézőpontokat is felfedeznél, akkor szeretettel várunk az ÖnSpirálódó februári alkalmán! És ha kedvet kapsz a változtatáshoz, valami újat is kipróbálhatsz az azt követő egy hónapban, vagy akár tovább!
(kép: pixabay)