Szeretetté válok

Sokat küzdött az eszem és a szívem ezen a poszton, de azt érzem, most már itt van a helye. Nem a mondandója, inkább a megmutatása volt kihívás és belső küzdelem. De, mint olyan sok egyébbel az utóbbi két hétben, ezzel is úgy lépek ki most a komfortzónámból, hogy általa valami fontos tapasztalás beépül, és a meglépésével valami olyan kapcsolódhat velem, amit, ha megtartanék magamnak, akkor nem lennék magam előtt hiteles.

Az elmúlt két hetet szabadságon töltöttem, életemben először úgy, hogy az első felében teljesen elérhetetlen voltam a megszokott külvilágom számára. A komfortzónából kilépés már ezzel elkezdődött, de megérte, mert egy olyan részem kaphatott így sokkal nagyobb figyelmet, ami nagyon fontos számomra, a hétköznapokban mégis sokszor háttérbe szorítom a „feladatok” miatt.

Az utóbbi időben valami alakul belül, a segítői létemmel kapcsolatban is. Talán magyarázatot ad arra is, hogy miért nem írogatok naponta posztokat, csak hogy a FB algoritmus előtérbe tegye az oldalt. Régóta nem akarok már minden áron segíteni. Már nem ettől teszem függővé az értékemet. Kialakult belül valami olyan belső bizonyosság, hogy ha szükség van a segítségemre, akkor annak a megfelelő helyen és időben tere lesz, van. Hogy honnan jön ez a meggyőződés, valójában nem tudom. Szépen lassan lett. Nem magától, hanem a sok-sok önismereti munka eredményeként, mégis észrevétlenül, hiszen kifejezetten ez a téma sosem volt a fókuszban, de azért a tanulmányaim alapján természetesen tudom hova kötni, ha már személyiség munkáról van szó.

Hiszem és vallom, hogy az egyes módszerek csak eszközök a kezünkben, de valójában a személyiségünkkel, és az azon átszűrődő lehetőségekkel vagyunk jelen segítőként is, akárcsak a hétköznapokban. Mint bárki másnak, nekem is vannak még bőven felfedezni, alakítani valóim a saját önismereti munkámban, de az eddigiek eredményét már beépülve használhatom. Azok már a részemmé váltak.

Valahol legbelül működik egy olyan iránytű, ami nem tekereg, vagy ugrik ki a lelkesedéstől a kezemből, hanem mély, nyugodt, belső biztonságérzettel állítja magát abba az irányba, amerre dolgom van. És ha tartom ezt az irányt, akkor a közbenső kitérők tapasztalatai mind-mind csak hozzáadnak ahhoz, hogy még biztosabban haladhassak az arra felé vezető úton.

Hogy honnan jön, ezt sem tudom, de már ismerek néhányat az összetevőkből: a hitem, az élet természetes rendje, a nagyszüleim, a természet ritmusa és ereje. És ezekhez hozzáadódnak a már felismert, átalakított, és így már magamat gyógyító tapasztalatok, illetve a szüleim, a családom, akár generációkon átívelően, és a környezetem tapasztalatai közül azok, amiket számomra megfelelően átdolgozva már be tudok én is engedni, hogy apróbb vagy igazán lényeges ajándékként tovább gazdagítsák az eszközáramat. Ezekben bízva és ezeket használva, visszaforgatva a közösbe, másnak átadva érzem azt, hogy része vagyok én is a világnak.

Ennek is megvan a maga ritmusa. Ahhoz, hogy a részemmé váljon, hogy gyógyuljon, először le kell válnia a többiről, hogy belül érlelve, átalakítva születhessen belőle valami olyan, amit utána visszaengedve, hagyni tudjak kapcsolódni újra másokkal is, azt érezve, hogy már úgy van a helyén, hogy azzal a közöset építi.

Az egy hétre „leválás” alatt öt napot egy olyan közösségben töltöttem, ahol korábban már megtapasztalhattam, lehet biztonságos tere ennek az átalakító folyamatnak. Ahol engem is tartanak, ahol lehet nekem is játszóterem, ahol biztonsággal szembe nézhetek a fájdalommal és örömmel, bármelyik részemet is érinti. Ahol a komfortzónámból legalább tíz szempontól ki kellett lépnem, de ahol nem volt kérdés, hogy mindez megéri. És ahol ezt a tízes listát sorban pipálhattam ki azzal a tapasztalással, hogy mégsem dőlt össze a világ. Ahol mindezen jókat lehetett együtt derülni (vagy igény esetén sírni, bár most inkább röhögve ment), és ahol kiderülhetett, hogy mennyire nem vagyok egyedül ezzel. És ahol gondolkodás nélkül jöhetett még újabb kettő a listára, amit azonnal pipálhattam is. Hát akkor mit nekem a tizenharmadik, ezzel a poszttal, ugye…?

Megmutatni magam nekem sosem volt egyszerű. Arról írtam is már korábban, hogy néha azért feleltem szünetben, mert egy-egy tanár tudta, hogy csak úgy fogok tudni érdemben megszólalni, hiába tudom az anyagot. Gyerekként óriási jelentősége volt minden olyan helyzetnek, amikor magamat megmutatva valami gátló reakció jött válaszként. Bár gyermekként mindannyian érintve vagyunk ebben valahogy, ennek leginkább a mértéke, gyakorisága, illetve a másik személyének jelentősége adhat hangsúlyt, és meghatározó tényezője az is, hogy egyedül, vagy segítséggel kell megküzdenünk vele. Egyedül lenni egy ilyen helyzetben egy gyermeknek nagyon gyötrelmes érzés. De a legkisebb segítség is olyan kapaszkodóvá válhat, ami azt a belső kis meggyőződés-magot erősíti, hogy lehet másképp. És minél több erőt kap ez a kis mag, annál hozzáférhetőbb lesz a hogyan is. Értő, érző kezekben ez a fejlődés lassan belsővé alakul, megadva a lehetőségét annak, hogy a gyermek magától is megtapasztalja, egyre több ereje van saját magához kapcsolódni, és kiteljesedni abban, ami az ő saját, belső késztetése. Ha ez gyermekként nem ment, akkor még felnőttként sem késő. Hiszen felnőttként már mi magunk felelünk azért a belső kisgyermekért. És – bár tudom, hogy így van, mert sokszor éltem már át, de még mindig döbbenetes újra és újra megtapasztalnom – amint belül nyílik ennek a tér, a külvilág is azonnal reagál.

A képen látható „alkotás” ennek mentén született. És bár a témája az volt, hogy hogy vagyunk az önérvényességünkkel, nekem azonnal az kapcsolt be, hogy ha meg tudom élni és kiteljesíteni azt, aki vagyok, azzal hogy illeszkedhetek azután a közösbe. Nem gondolkodtam, csak hagytam, hogy jöjjön, ami hív. Én ezt tudom adni, ezt tisztogatom mostanában az önismereti munkámmal, és erre mutat a belső iránytűm is teljes bizonyossággal. A róla készült vers eredeti címe „Szeretetté válok” volt. De hála a születésénél jelen lévő huszonkettő, részben már ismert és számomra kedves, és nagyrészt addig teljesen ismeretlen, mégis nyitott szemmel és szívvel érzékelt „tükörnek”, végül minden képet integrálva ez lett belőle. 🙏

Bevallom, először nehéz volt belenézni, mert úgy éreztem, amit látok, az „sok”, giccses, és igen, szégyelltem. De napról napra és mondatról mondatra érik bennem az elfogadás.

Igen. Régóta érzem és tudom, hogy ez van a szívem közepében. És innen írom a verseket. És innen indul minden hozzám érkezőnek a TÉT-elemzés. És innen „ringatok” is. Én innen jön a késztetés, hogy az egymással látszólag ellentétes erőket harmóniába tereljem. Mert erre áll a belső iránytűm.

És azért, hogy ez látható legyen, megéri most a tizenharmadik komfortzóna elhagyós pipa is…

A tiszta nő

Valakinek tavasztündér,
szépség, harmónia és csodálat.
Másnak talán ufóskodás,
hawaii táncoslányok által
játékos nőiséggel
felemelt fények harmóniája.
Nekem ragyogó erdő.
Nőiesség, szépségem varázsa.
Fenséges oltárom, 
nőiségem szentélye,
érvényességem virágzása.
Ősrobbanás.
Ébredés.
Látjátok? Láttok?
Szeretetté válok.

(Kondorosi Kata)

Vicces ám a természet, amíg értek a „tükörképek”, megérkezett a napfény is. ❤️

Mi születik a Csendből?

Amikor kitaláltam az ÖnSpirálódót, volt egy kb. ív a fejemben, amire az alkalmak témáját felépítettem, bár külön-külön is van értelme velük foglalkozni önmagunkban. A májusi alkalomra tervezett témát viszont valahogy újra és újra felülírta valami. Úgy éreztem, valami más fog oda kerülni, de csak nem akart összeállni szavakká a téma. És aztán egyszer csak rájöttem, miért – amikor végül kikerült a cím (Csend).  

Köszönöm, hogy volt, aki velem tartott a csendben is, az ő saját csendjében. Nagyon jól esett, hogy utána többen meg is osztották, mit hozott nekik, hol és hogyan töltötték azt a másfél órát (volt, ahol pl. eggyel későbbre lett tolva a családi vacsi miatt, de így mégis lett tere). Megköszönve ezt megosztom én is, nálam mit hozott.

A csend nekem mindig is fontos volt. Bármennyire érdekes és jó tud lenni kapcsolódni másokkal, időről időre vissza kell vonulnom, hogy befelé is figyeljek, hogy megérkezhessen az a sok minden, ami a kapcsolódásokból hatott rám, és az is, amit a másik oldal rólam tükröz vissza. Ehhez bizony idő kell, és érdemes neki újra és újra teret adni, mert tudatosabb és elfogadóbb hozzáállással ez az önismeretünknek nagyon fontos alapját adhatja.

Itt bizony megmutatkozhat bármi, szerencsére az öröm ugyanúgy, mint a fájdalom. Mert éppen ez a kulcs, amíg a fájdalomtól (vagy néha meglepő módon az örömtől) félve szaladunk előle, egyik sem tud igazán utolérni, így feloldódni sem.

Pár hónappal ezelőtt megérkezett egy olyan önismereti módszer az életembe, ami nagyon sok „új”felismerést hozott, mert egy új csatornát nyitott saját magamhoz. Minden ilyen időszak tanulsága végül ugyanoda vezet, hisz a saját tapasztalataim a saját lényem köré rendeződnek, de a hagyma héjait bontogatva egyre közelebb kerül a lényeg. Minden ilyen tapasztalásért hálás vagyok azoknak a segítőknek, akik teret adnak ennek, akikkel nekem is lehet saját „játszóterem”. Mert természetesen én sem vagyok „készen”, pontosabban én is csak annyira vagyok készen, amennyire éppen akkor és ott lehet(ek).

Ezt eleinte nehéz volt megélni, megérteni, az önismereti munka kezdetén még azt gondoltam, pár év és minden a helyére kerül, onnantól jön a boldogság, béke, kész leszek. Hát a pár év után jött jó pár, ahol beláttam, ez hosszabb lesz… 😊 De aztán jött megint pár, ahol megérkezett, hogy ez így rendben van. Mert ez az élet része. Ha itt vagyok, még van itt dolgom. Nem csak mással, magammal is… Nem tökéletes még? Vajon ki szabja meg, mi a „tökéletes”? Mi van, ha az, ami éppen van, és ami abból éppen most lehet(séges)? Ez vagyok, itt tartok, így vagyok éppen most az EGÉSZ egy kis része.

Szóval, akkor jöjjön most az én májusi csendem eredménye. Meglepetésként ért engem is a forma, de azt hiszem, hálás lehetek József Attilának, hogy segített keretet adni valami belülről érkező sajátnak. Így jött ki, hát így hagyom:

Kegyelem

Negyvenhét éves lettem én -
meglepetés e költemény
szerke-
zete.

Ajándék, mellyel meglepem
e tóparti kis szegleten
magam,
magam.

Negyvenhét évem elszelelt,
de most már végre életre kelt
öröm
köröm.

Az erő a békére rátalál,
a bizalom a teremtés mellé áll:
merész
egész.

A fájdalom helyére fény kerül,
a fára egy daloló madár repül,
terem
terem.

Mikor a szív a szívvel összeér,
kárpótol az élmény mindenért.
Megér-
kezem.

(Kondorosi Kata)

A kép saját. Ahogy leültem a tóparton, az előttem álló fára érkezett egy nádirigó, és másfél órát fújta az ágakon fel-alá-zva a nótáját. Majd megérkezett egy kócsag is a mögötte álló hatalmas fára. Régóta szerettem volna már közelről repülni látni, mindig csak egészen magasan körözött eddig, ha láttam. Akkor és ott sajnáltam, hogy nem csináltam fotót, de mire indulnom kellett, rájöttem, hogy nem baj. Mert az élmény ott van, belül. 🙏🥰

Érzelmeink nyomában

Árnyékból a fényre

Ha tudnád mi van benned!
Mélységek és hegyek!
Elérhetnél bármit,
ha hinnél a belsődnek!
Ha bíznál abban
az igazi Magadban,
aki elől elfutsz,
csak mert gyerekkorban
azt mondta egyszer
az, aki szeretett, hogy
„Ne álmodj nagyot!”,
„Többre nem viheted!”,
„Maradj már nyugton!”,
„Tudd, hogy hol a helyed!”
Vagy csak nézett némán,
s nem látta életed…
a ködtől, ami védte,
hisz sajátját sem élte.

Bocsáss hát meg neki,
ennyit tudott adni.
Szívből szeretett,
ő se tudott kapni.
Mindent megadott,
mit akkor jónak gondolt.
Az, hogy veled mi lesz,
már csak a te dolgod.

Találd meg hát odabent
azt a piciny magot,
amit ápolgathatsz,
és nőni is hagyod.
Hogy betöltsön mindent,
erős legyen szára,
tartást adjon neked,
nyíljon a virága!
Megmutatva mindazt,
ami tőled árad,
széles örömére
ennek a világnak.

(Kondorosi Kata)

Az ÖnSpirálódó áprilisi témájához hetek óta készülők blog bejegyzést írni, de valahogy nem megy igazán. Úgy érzem, nem adja vissza a felnőtt gondolkodás azt a nagyon színes, hol szárnyaló, hol elbizonytalanodó, hol szomorkodó, hol szélvészkedő, hol mélyen magányos, hol önfeledten feloldódó, hol tétován barátkozó, hol fájó, hol lángoló, hol magát ringató, hol odabújó, igazi gyerekkort. Pedig az a gyermek felnőttként is bennünk él, de hozzá kapcsolódni a racionális logikán túl, inkább az érzelmeken keresztül lehet.

Gyermekként az érzelmeink között eligazodni bizony nem egyszerű. Ha egy gyermek nem tudja kifejezni az érzéseit, és nincs, aki megtanítsa felismerni őket, nincs, aki segítsen szétszálazni a benne néha felismerhetetlenségig összekuszálódott érzelmeket, vagy esetleg kifejezve azokat nincs, aki empátiával, elfogadva, megengedve, és „elbírva” bármit is él át éppen, meghallgassa őt, kénytelen egyedül kifejleszteni azt a képességet, hogy ezeket elfojtva, cipelve, vagy látszólag maga mögött hagyva élhetővé tegye mégis az érzelmekkel teli helyzeteket. Esetleg ellesheti, hogy a közelében élő felnőttek mit tesznek ilyenkor, feltételezve, hátha az segít…

Felnőttként könnyen gondolhatjuk, hogy ezek csak a múlt részletei, mégis, olyan furcsán ismerős lehet egy-egy helyzetben az ösztönös reakciónk, a felbukkanó érzés, majd a jól bejáratott, forgatókönyvszerű következmény, legyen az akár egy munkahelyi helyzet, társasági program, családi történés, vagy éppen az egyedüllét. Természetesen dönthetünk úgy, hogy ezt az átsuhanó érzést inkább elhessegetjük. De mi történik, ha megállunk egy pillanatra, és elkezdjük megfigyelni?

Vajon az az ismerős kisgyerek ott legbelül, akinek akkor régen egyedül kellett reagálni, mit szólna, ha most felnőttként mellé lépnénk és megkérdeznénk tőle: „hogy érzed most magad”? Ha a válaszára azt hallaná, hogy elfogadjuk, megértjük az érzéseit? Ha megmutatnánk neki, hogy nincs egyedül? Ha biztonságban érezné magát ott, abban a helyzetben, és megnyugodva már látná, hogy mi is történik valójában?

És ha mindannyian kézen fognánk azt a bennünk mélyen élő kicsi gyermeket? Ha tiszta szívvel, őszintén megköszönnénk neki, hogy olyan sokáig egyedül próbált tenni azért, hogy az élet elviselhetőbb legyen? Ha látnánk, és megéreznénk, hogy erőt és energiát nem kímélve tette ezt, az élhetőbb hétköznapokért? És ha azt az erőt és energiát már nem kellene erre használnia? Ha tudhatná, hogy most már lehet másképp is? Ha megkönnyebbülve láthatná, hogy felnőttként már vállaljuk érte is a felelősséget?

Gyermekként az érzelmeink között eligazodni bizony nem egyszerű. És felnőttként ennek a felelősségét nem árt felismernünk, már csak azért sem, mert nem mindegy, hogy a körülöttünk felnövő gyermekek mit lesnek el…

(kép: pixabay)

Amikor két fél egy EGÉSZ lesz

Sokszor írtam már róla, hogy a segítői munkámban rendszeresen találom magam olyan helyzetben, ahol az egymástól látszólag távoli minőségek között összhangot, együttműködést keresünk. Nyilván jellemző ez a saját életemre is, hiszen hogy szólhatnék hozzá hitelesen a témához, ha nem jártam volna meg ebben a saját mélységeimet, magasságaimat.

A kulcs talán ott van, hogy ne akarjunk minden apró részletet összeigazítani, a lényeg legyen egy. És hogy tudjuk, ennek érdekében mi az, amiben hajlandóak vagyunk közelíteni, mi az, amit háttérbe tudunk helyezni, vagy amiről akár le is tudunk mondani. És persze azt is, hogy mi az, amiből nem tudunk engedni. (A márciusi ÖnSpirálódóban lesz lehetőség ezt a témát is körbejárni.)

Egy nagyon személyes emlékemet szeretném megosztani, ami számomra gyönyörűen szimbolizálja, miről is szól ez.

A szüleim válásával korán megtanultam, hogy hogy lehet „félként” is boldogulni, hol ebben, hol abban a világban. Bár tudtam, éreztem, hogy ebben próbálnak segíteni, abban sokáig egyedül éreztem magam, hogy ezt a két világot valahogy összekössem magamban. Hiszen az övék már külön volt, nekem viszont a kettő adta volna együtt a saját életemet. Bármelyik nélkül csak fél lehetett a másik.

Mígnem egy karácsony alkalmával – ami ilyen esetben ugye legtöbb helyen két egymást követő este szokott lenni az egyik, majd a másik világban –, kaptam egy fél csizmát. Megdöbbenve néztem, de csak egy rejtélyes kis mosoly volt a válasz.

Ahogy pörgettem a miérteket, lassan elindult az izgalom, itt van valami, ami megfejtésre vár. És persze türelemre is, na ez volt a kihívás. De az esti és a másnapi ünnepi történések mellett lassan sikerült elfogadni, hogy nem lesz azonnal válasz.

Eljött a másnap este, minden ment a maga módján, amíg egyszer csak előkerült az utolsó csomag… Természetesen a csizma párjával, a másik kis mosoly társaságában.

Nem tudom leírni azt az érzést, azóta is minden alkalommal elérzékenyülök, és fülig szalad a szám, ha eszembe jut, amit akkor éreztem.

Ahhoz, hogy ez tényleg meglepetés legyen, minden ellentétet félre kellett tenniük, sőt, szövetkezniük kellett egymással annak érdekében, hogy abból a két félből egy egész lehessen. Bár titkon ez is ott volt előző nap a miértek között, megélni a bizonyosságát, hogy valóban ezt történt: kívül is összeért a két világom – leírhatatlan érzés volt.

És jóllehet, a hétköznapokban sokáig kellett még váltogatni közöttük, de ezt már egyre könnyebben, azzal a megerősített bizonyossággal tettem, hogy hiába más az ő világuk, bennem mégis lehet a kettő egy.

Azóta is sokszor eszembe jut ez a kép, és a két rejtélyes kis mosoly. Sokáig azt hittem, talán nem is tudják, mennyit adtak vele. De egy ideje azt gondolom, talán nagyon is… ❤️

(kép: pixabay)

Csodalámpa

A hétvégén nem mindennapi élményben volt részem: elkészítettem életem első töklámpáját! 😍

Hogy kinek mit ad egy ilyen program, az nagyon egyéni lehet. De egy biztos: a végén mindenki egy kicsit átalakulva távozik.

Elképzelni sem tudtam, mi kerül majd ki a kezem alól, de látva a program oldalán a korábbi munkákat, bíztam benne, hogy én is egy szerethető kis csodalámpával távozom a nap végén. Így is lett! De ennél sokkal többet kaptam. Nem csak a program, az egész nap ajándék volt.

A családias hangulat, a hasonlóan kíváncsian várakozó töklámpa készítő társak, és Marianna „kétbalkezes garanciája” megnyugtató alapot adott az induláshoz. 😊

Jól esett belelassulni a pillanatba, az egész nap az itt-és-most-oké volt. (Mármint… az „itt-és-most” többesszámára gondoltam, de a magyar nyelv csodákra képes, tényleg nagyon oké volt. 🥰 )

Mindig csak egy lépés: tököt választani, kapcsolódni hozzá, szívből, beleengedni magunkat a kapcsolódásba, észrevenni a lehetőségeket, és elfogadni a korlátokat. Megengedni, hogy pillanatról pillanatra alakuljon, a pihenőkben pedig figyelni egymást, ahogy mindenki halad a saját útján, vagy beszélgetni egy jót. Semmi pátosz, semmi „elszálltság”, csak belül mélyült észrevétlenül minden ilyen mélységekbe-magasságokba. Ezeket is csak utólag kezdem megérteni, ott elég volt csak érezni, és áramolni mindezzel. Olyan könnyedén, természetesen ment, párhuzamosan belül pedig éppúgy alakult valami, csak megfoghatatlanul.

Marianna pont úgy kísért minket, ahogy szükségünk volt rá. Segített a tapasztalataival és ötletivel, de ha valamit fontosnak éreztünk, mehettünk a saját megérzésünk után is. Csodák születtek tegnap (ld. a képen az enyémet), és olyan jó volt látni mindannyiunk kezében az eredményét a végén! 😍 Minden lámpa egyedi, mind annak a napnak a lenyomataként született, és mindannyiunkhoz éppen a sajátja passzolt, hiszen általa nyert végül formát. Most, hogy ezeket írom, jöttem csak rá, hogy az önismereti felfedezéseken túl miért volt olyan ismerős mindez. Marianna jelenléte mára megidézte bennem a szülésznőm emlékét. 😊

Most már azt is értem, miért akartam volna este legszívesebben a töklámpámmal a hónom alatt elaludni. ❤️

Szívből ajánlom mindenkinek ezt a kreatív, akár önismereti programot Mariannával!
Szervező: MariannaArt Kuckó Siófok

AKAROM! – Szabad…?

Hogy vagy az „akarat” szóval? Mi jut róla először eszedbe? Milyen érzést kelt benned?

És ha saját akaratodra gondolsz? Észreveszed, ha felbukkan? Hogy reagálsz, ha megjelenik? Milyen érzéssel jár? Mit szoktál vele kezdeni? ÉS MIT SZERETNÉL?

Eddigi tapasztalataim szerint önismereti téren leginkább akkor jelenik meg témaként az „akarat”, ha annak a megélése valamiért gátolt, vagy valamiért negatív jelentése van. Előfordulhat, hogy annyira megszoktuk már, hogy „nem akarhatunk”, hogy hiába nőttünk fel, hiába lenne meg rá az igényünk, fogalmunk sincs, mit jelent igazán „akarni”. Vagy az akartunkkal tisztában vagyunk, de a szabad megélésével van nehézségünk. Társíthatunk hozzá például önző késztetéseket, ami miatt akár még bűntudatot is érezhetünk, vagy erőszakosnak élhetjük meg azokat a társaikat, akik a saját akaratukat érvényesíteni tudják, főként, ha ezt másokra tekintet nélkül teszik, ami akár még dühöt is kelthet bennük. Jellemző lehet ez főleg akkor, ha kiemelten fontos számunkra, hogy a környezetünkkel, szeretteinkkel harmonikusan működjenek a kapcsolataink. (Erről más szempontból szó lesz még később is, a márciusi ÖnSpirálódóban.)

Érezhetjük úgy, hogy ez nehezen megfogható téma, hiszen, az akaratunk már egészen a kezdetektől velünk van, és az, hogy hogy állunk hozzá, mit tudunk kezdeni vele, azóta alakul, folyamatosan, neveltetésünk, lehetőségeink és környezetünk által is. Gondoljunk csak egy csecsemő sírására, egy kisgyermek dackorszakára, egy ovis felfedezésigényére, egy kisiskolás tudásvágyára, vagy egy kamasz saját egyéniségét kibontakoztatni akarására. Bár jó esetben egyre színesebb lehet benne a mozgásterünk, igazán tudatosan erről felnőtt korban tudunk gondolkodni; az ösztönös reakciónkat átírni pedig hosszú idő, és módszeres, kitartó, tudatos lépéseket igényel, hiszen látható, hogy a gyökerei milyen régre nyúlnak vissza.

Ritkán látni olyat, aki az akaratát szabadon működtetve mégis önismereti körbe lép, és változást szeretne elérni ebben a témában. Mégis előfordul: jellemzően akkor, amikor az illető sorra azzal szembesül, hogy bár az akaratát érvényesíteni tudja, a környezete erre mégsem reagál pozitívan. Akit ez érzelmileg is megérint, akár azért, mert belül mégis vágyna az elfogadásra, akár azért, mert átérzi és bánja, hogy a szeretteivel nem tudja összhangba hozni az akaratát – és van némi önreflexiója is-, ilyenkor fontos dolgokkal szembesülhet, ami később segítheti már abban, hogy az akaratát könnyebben összhangba tudja hozni a környezetével.

Sokan, sokfélék vagyunk, és ahányan, annyi felén állunk ehhez a témához is magunkban. Ha szívesen beszélgetnél róla másokkal, érdekel, hogy ki hogy áll hozzá a témához, ezáltal új nézőpontokat is felfedeznél, akkor szeretettel várunk az ÖnSpirálódó februári alkalmán! És ha kedvet kapsz a változtatáshoz, valami újat is kipróbálhatsz az azt követő egy hónapban, vagy akár tovább!

(kép: pixabay)

Hétköznapi ERŐforrásaink

Visszatekintés

Az ÖnSpirálódó januári alkalma lehetőséget adott arra, hogy körbe járjuk az erőforrások témáját.

Erőforrásaink sokfélék lehetnek, fizikai, lelki és szellemi síkon egyaránt.

Rendelkezésünkre állhatnak sajátunkként (pl. fizikai erőnk, egészségünk, pozitív érzelmeink, szellemi képességeink), vagy külső tényezőként, környezetünkben találhatóan, vagy mások által biztosítva.

Sokat közülük olyan rutinosan, magától értetődőn használunk, hogy szinte fel sem tűnik: közel sem természetes, hogy támaszkodhatunk rájuk. Míg másokat, hiába állnak rendelkezésre, talán észre sem vesszük, hogy akár erőforrásként is használhatnánk.

Egymással megosztva tapasztalatainkat felfedezhettük azokat az elfeledett, vagy eddig még fel nem ismert lehetőségeket, amikre most már tudatosan tekinthetünk erőforrásként.

Aki kedvet kapott, a találkozást következő egy hónap alatt meg is figyelhette, ki is próbálhatta, be is építheti a számára új lehetősége(ke)t a hétköznapjaiba.

Nem titkolt szándékom, hogy ezekkel az alkalmakkal felhívjam a figyelmet arra, MI AZ, AMIT SAJÁT MAGUNKÉRT TEHETÜNK!

Így kiemelt figyelmet érdemelnek azok az erőforrások, lehetőségek, amik eleve saját rendelkezésünkre állnak, vagy saját magunk kifejleszthetjük őket. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy külső segítséget nem lehet, vagy nem érdemes elfogadni. Inkább abban segít, hogy a fókusz a saját lehetőségeinkre kerüljön, tehát a megoldást ne (csak) kívülről várjuk, hanem tegyünk mi (is) érte. És ha szeretnénk, ezt természetesen másokkal is megoszthatjuk majd.

Kedvet kaptál a csatlakozáshoz? Szeretettel várlak a következő alkalmon:
ÖnSpriálódó – 2024. február: AKAROM! – Szabad…?

(kép: pixabay)

2024-től ÖnSpirálódni hívlak!

Ettől az évtől szeretnék valami újat nyújtani, ami szerintem hiánypótló lehet, ha:

– szeretnél az önismereti munkádba egyfajta rendszerezettséget, átláthatóságot vinni,

– szeretnél több nézőpontot kapni, de valamiért nem akarsz hosszabb, zárt önismereti csoportban elköteleződni (már vagy még 😊 ),

– szeretnéd jobban átlátni és megtapasztalni, hogy egy-egy változás beépüléséhez, új szokássá alakításához mennyi idő és energia szükséges, és ezáltal reálisabban megítélni a saját haladásodat, illetve a másoktól „elvárható” tempót,

– fontolgatod már, hogy mélyebb, hosszabb egyéni folyamatot kezdenél szakember segítségével, és szeretnéd ennek a témáját pontosabban behatárolni,

– szeretnél a korábban már valamilyen módszerrel (pl. családállítás, energetikai kezelés) egyszer-egyszer megtapasztaltakkal tudatosabban, egyedül is foglalkozni, a rálátás után saját stratégiát kialakítani a tényleges, hétköznapokban is megélhető változás eléréséhez,

– egyedül, önállóan is tennél valamit a hétköznapokban a tényleges változásért.

Az „ÖnSpirálódó” egy olyan önismereti társaskör, amely havonta egy alkalommal lehetőséget ad arra, hogy egy előre megjelölt témát kicsit körbejárjunk, együtt gondolkodjunk, és az alkalom végére a Téged érintő kérdéseiben olyan stratégiával távozz, amivel a következő egy hónapban egyedül is tudsz dolgozni, tenni az általad meghatározott célodért. Ha a következő alkalommal is részt veszel, akár meg is oszthatod az addig eltelt egy hónap alatti tapasztalataidat.

Téma javaslataim vannak, de nyitott vagyok arra, hogy az igény szerint felmerülő témákat is sorra vegyük egy-egy alkalommal.

***

Fontos tudnivalók:

  • A részvétel nyitott, ami azt jelenti, hogy alkalomról alkalomra új résztvevők is jöhetnek.
  • Hosszú távú elköteleződés nem szükséges, de a részvétel regisztrációhoz kötött, és az új jelentkezőknek előzetesen interjú szükséges a megismerkedéshez és csatlakozáshoz.
  • Az aktuális részvételi díj befizetése az adott alkalmon való részvételt biztosítja.
  • Részvétel min. betöltött 18. életév esetén lehetséges.
  • A maximális létszám 8 fő.

***

Az első alkalom eseményét már láthatod is az oldalon, témája:
Hétköznapi ERŐforrásaink.

Terveim szerint a folytatásban minden hónap második hétfőjén találkozunk – január, február és március folyamán még biztosan online formában.

Az egyéni konzultációs lehetőség továbbra is adott, akár személyesen, akár online módon, ha egy-egy kérdést mélyebben is átbeszélnél.

Ha pedig lesz olyan téma, amivel többen is szeretnétek részletesebb, tematikus programon foglalkozni, akkor lesz ÖnSpirál Műhely is! 🙂

Szeretettel várlak!
Kata

Frissítés:

Az ÖnSpirálódó formáján a májusi visszajelzések alapján változtattam, így valóban sokkal inkább az „önspirálódásról” szól. Semmiképpen sem szeretném bezárni a csoportot, mert éppen a nyitottsága és a rugalmassága az, amit fontosnak tartok. De érthető módon mély témákról ismeretlenül nehéz beszélgetni. A témához kapcsolódás, de csoportos „hallgatás”, nyitott keretekkel azt a megoldást szülte, hogy az adott havi időpontot és a témát megadom, és abban az időkeretben magamat is az adott témának szentelem. Ha neked is kedved van elmélyülni benne, megteremtheted magadnak azt a másfél óra nyugalmat, amiben ez alatt saját magadra figyelhetsz.

Ha pedig megérint a téma, és szívesen körbejárnád kicsit, vagy szeretnéd jobban érteni, hogy miért hangsúlyos az életedben, szeretettel várlak.

Egyéni konzultáció: http://www.onspiral.hu/onismeret/



Lezajlott alkalmak:
ÖnSpirálódó – 2024. december Fény-be-engedés
ÖnSpirálódó – 2024. november: Állandó változás – Az évgyűrűk nyomában
ÖnSpirálódó – 2024. október: Fordított tempó
ÖnSpirálódó – 2024. szeptember: Derű s öröm
ÖnSpirálódó – 2024. augusztus: Egy lépéssel közelebb
ÖnSpirálódó – 2024. július: A természet rendje
ÖnSpirálódó – 2024. június: IGEN!

ÖnSpirálódó – 2024. május: Csend (kapcsolódó blog bejegyzés)
ÖnSpirálódó – 2024. április: Érzelmeink nyomában (kapcsolódó blog bejegyzés)
ÖnSpirálódó – 2024. március: Kompromisszum, vagy megalkuvás?
ÖnSpirálódó – 2024. február: AKAROM! – Szabad…? (kapcsolódó blog bejegyzés)
ÖnSpirálódó – 2024. január: Hétköznapi ERŐforrásaink (kapcsolódó blog bejegyzés)

Miért szerettem meg nagyon a TÉT®-rendszert, és miben segíthet Neked?

Korábban írtam már arról, hogy az általam tanult módszerek hogyan kerültek az életembe. Villamosmérnökként ezeket csak úgy tudtam integrálni, hogy elfogadtam, valamiért dolgom van velük, hiszen a sok kikerülhetetlen véletlent apránként rendszerbe foglalva azok egyszer csak értelmet nyertek.

Visszatekintve többször megállapítottam már, hogy a segítő munkám egyik folyton ismétlődő, fontos része, hogy híd legyen két vagy több, egymással látszólag összeférhetetlen minőség között.

És a TÉT®-rendszerben éppen ezt tartom zseniálisnak. Meghagyja mindenkinek a saját hitrendszerét, és tapasztalati úton tanít az életről, kinek-kinek a számára szükséges új felismeréseket meghozva.

Ez az egyedi, analógiás rendszer a maga összetettségével, több módszer párhuzamba állításával lehetőséget biztosít arra, hogy a számodra már ismert működésedet más szempontok alapján is átlásd.

Ha úgy gondolod, köszönöd, de ismered önmagad, és nem érhet már meglepetés, valószínűleg nem olvasod ezeket a sorokat, hiszen nem érzed szükségét az útkeresésnek. Jellemzően akkor szembesülünk azzal, hogy mégis valami változásra, változtatásra lenne szükség, amikor olyan váratlan helyzetbe kerülünk, aminek a megoldására, feldolgozására – akkor még – nincs megfelelő eszközünk.

Ha erre az oldalra kerültél és még mindig olvasol, akkor vélhetően nyitottabban állsz a kérdéshez, vagy már tudatosan keresed az önismereti lehetőségeket.

Előfordulhat például, hogy a megszokott hétköznapi életedet élve idővel úgy érzed, hogy valami azon túlmutat, esetleg összefüggéseket kezdesz látni a történések között, vagy megérint a gondolat, hogy te is része vagy valami nagyobb egésznek, és ez arra késztet, hogy a hétköznapokból nyiss egy kicsit tágabb világ felé.

Vagy érdekel a spiritualitás, éled is, úgy érzed, „meghaladtál” már dolgokat, azok mégis visszaköszönnek a külvilágból a kiállhatatlan szomszéd, gonosz tanár, vagy ellenségessé vált családtag személyében. És mivel itt vagy, a testedben, a jelenben, tudhatod, hogy bizony még dolgod van velük.

Az is lehet, hogy már régebb óta foglalkozol önismerettel, és keresed a lehetőségét annak, hogy az eddig tapasztaltakat, tanultakat egybe fűzve lásd.

Bárhogy is van, a TÉT®-rendszer segít, ha szeretnéd megérteni, átlátni, hogy
– miért ismétlődnek helyzetek az életedben,
– miért találkozol újra és újra hasonló emberekkel,
– a személyiségednek milyen vonásai azok, melyek hozzájárulnak ezekhez a tapasztalatokhoz,
– mit tehetsz azért, hogy a következő alkalommal valami már egy kicsit más legyen,
– mik azok a témák, amikkel, ha tudatosan foglalkozol, könnyebben találhatsz megoldásokat a jövőben.

Ezzel a komplex önismereti rendszerrel elkészítheted a saját életed térképét, melynek segítségével az eddigi és a későbbi felfedezések egymáshoz köthetők, és átláthatod, merre indulhatsz még további tapasztalatokért.

Egy olyan eszközt kapsz a kezedbe, amely segít megérkezni a hétköznapok földi világába, de egyúttal egy magasabb nézőpontot is biztosít, hogy ráláthass a kisebb részletek adta nagy egészre.

Az eddigi tapasztalataim szerint az aha-élmény ezért mindenki számára garantált.

Egy dolgot azonban érdemes tisztáznunk előre: bármit is szeretnél felfedezni, átérezni, megérteni, vagy megoldani, a beletett saját munkát nem úszhatod meg! Segítőhöz fordulni támogatást, és nem teljes, más általi megoldást jelent. Hiszen a saját életedért, a döntéseidért Te Magad vagy felelős!

A kliensek legtöbbször az alábbi témákban szoktak visszajelezni az üléseink, műhelymunkáink után:
– nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem,
– könnyebb lett elfogadni, ami történik, mert látom, hogy oka lehet vagy megmutat valamit,
– rájöttem, hogy várakozás helyett érdemes próbálgatnom, gyakorolnom, amit magamnak kitaláltam, mert akkor tényleg elindul a változás,
– otthonosabban érzem magam a bőrömben,
– elfogadóbb vagyok magammal és másokkal,
– könnyebben kiállok magamért,
– jó éreznem, hogy tudok tenni magamért,
– megértettem, amit eddig csak éreztem,
– az érzések most már segítenek a változásban,
– könnyebben kérek segítséget, ha úgy érzem, valami tényleg nem megy egyedül.

Szeretettel várlak, ha készen állsz a kezedbe venni az irányítást, akár egyéni üléseimen, akár Hegyi-Kovács Tímea kolléganőmmel közösen, a TÉT® Akadémia szervezésében tartott tréningeken!

(kép: pixabay)

Találkozunk 2023-ban!

Szívből kívánok a jövő évre elegendő SZERETETET, ÖRÖMÖT, RUGALMASSÁGOT és külső-belső STABILITÁST Mindannyiunknak, és természetesen békés, nagyon Boldog Új Évet!

Hálásan köszönöm a bizalmat, a figyelmet, az ajánlásokat, cserébe a legjobb tudásomat és szeretetemet adom én is a találkozásokba, beszélgetésekbe és nagy örömmel olvasom, hallgatom a privát visszajelzéseket is!

Az év végi poszt-sorozatot (Ki vagyok én, és hogyan segíthetek? – 1-7. rész) ugyan bő két hónappal ezelőtt megírtam, de csak most jött el az ideje annak, hogy kikerüljön az oldalra, egy kicsit sűrű volt ez az év. Magamat is sikerült meglepnem vele, hogy ez pont Újévre vált teljessé, de így talán másnak is lendületet tud adni majd a pihenés utáni újrakezdéshez.

Találkozunk 2023-ban! 😊

(kép: pixabay)