Szívből kívánok a jövő évre elegendő SZERETETET, ÖRÖMÖT, RUGALMASSÁGOT és külső-belső STABILITÁST Mindannyiunknak, és természetesen békés, nagyon Boldog Új Évet!
Hálásan köszönöm a bizalmat, a figyelmet, az ajánlásokat, cserébe a legjobb tudásomat és szeretetemet adom én is a találkozásokba, beszélgetésekbe és nagy örömmel olvasom, hallgatom a privát visszajelzéseket is!
Az év végi poszt-sorozatot (Ki vagyok én, és hogyan segíthetek? – 1-7. rész) ugyan bő két hónappal ezelőtt megírtam, de csak most jött el az ideje annak, hogy kikerüljön az oldalra, egy kicsit sűrű volt ez az év. Magamat is sikerült meglepnem vele, hogy ez pont Újévre vált teljessé, de így talán másnak is lendületet tud adni majd a pihenés utáni újrakezdéshez.
Mindeközben elkezdtem írogatni a fel-felbukkanó gondolatokat. Sokat csak saját magamnak, ahogy az álmokat is, amiket már régóta figyelek önismereti szemmel is. De vannak olyanok, amikről azt érzem, muszáj tovább adnom, mert nem csak a sajátjaim. Sokszor olyan mélységből jönnek, ahová érzem, hogy mindannyian kapcsolódunk, akár tudatosan, akár nem. Úgy tekintek rájuk, mint egy-egy kis ajándékra. Néha csak kigurulnak, én meg szaladok utánuk, hátha még sikerül leírni őket. Egyik-másik viszont felér egy szülés élménnyel, mire végleges formát ölt. Néha a ritmusa jön csak, szinte mindegy a mondanivaló. Máskor egy-egy sor kúszik be, de ha az értelmét keresem, elvész a mondandó.
Előfordul, hogy egy-egy helyzetben megjelenik bennem valamelyikből egy gondolat, és akkor jövök rá, hogy újabb rétegét értettem vagy éltem meg éppen. Folyamatosan változik, alakul, éppen ez a csodálatos benne. Ezért gondoltam, hogy megosztom őket az oldalon is.
Aki ezekhez szívesen kapcsolódik, talán hasonlóan látja a világot egy pillanatra, vagy akár felidézhet a saját belső világából valamit, amivel aztán szívesen foglalkozna tudatosan is. Bárhogy is, általuk talán könnyebb kapcsolódni a mindenki számára közöshöz, és így egymáshoz is.
Ami többek között pl. újra és újra előtérbe került, hogy a látszólag össze nem egyeztethető dolgok között láthatóvá tegyem a kapcsolódási lehetőségeket. Ez olyan nagyon nem meglepő, már ha csak a kezdetektől jelenlévő érzékenységemet, spirituális érdeklődésemet és a mérnöki gondolkodásmód közti „távolságot” nézzük. Mégis, nekem az volt az érzésem, hogy ezek valójában átjárhatók, egyszerűen csak meg kell mutatni, hogyan.
A spiritualitásnak igen is helye van a hétköznapokban, éppen a megfigyelhető, tetten érhető egyszerűsége által. Ráadásul mindenki számára hozzáférhető, a kérdés inkább az, mennyire tudatosan kapcsolódunk hozzá. Ugyanígy az egyéniségünknek is fontos szerepe van, hiszen ezen keresztül tudunk itt és most tapasztalni, egymással és a világgal kapcsolatot teremteni. Fontos ezért azt is látnunk, milyen szűrőn keresztül érkezik meg végül hozzánk az információ, hátha időnként szívesen állítanánk rajta. A spiritualitás maga az Élet áramlása, egyszerű, magától értetődő, van. Elzárni magunktól számomra olyan, mintha pl. csak azért sem akarnék levegőt venni itt, a Földön, emberként élve. Ezt az analógiát nézve, kapcsolódni hozzá a légvételhez hasonlóan ösztönösen is lehet, ám a légzőgyakorlatok áldásos hatását megtapasztalva a tudatos kapcsolódás egész más minőséget hozhat a spirituális megélésekben.
Sokszor tapasztaltam pl. azt is, hogy látszólag ellentmondásos vélemények hogyan tükrözik vagy egészítik ki mégis egymást. Így már tudatosan kerestem a megoldást arra, hogy lehetne ezt megmutatni a szereplőiknek is. Ekkor találtam rá a mediációra, mely a vitás felek közötti kommunikáció megkönnyítését és a közösen elfogadható, békés megállapodás létrejöttét segíti. Személyes „beavató” élményeim itt is voltak bőven, és egészen széles skálán mozogtak, ezért tisztán láttam, mekkora jelentősége van annak, ha sikerül békés mederbe terelni a dolgokat.
Ez a módszer egészen új nézőpontokat hozott be az addigi tanácsadási helyzetekbe, és mivel úgy láttam, nagyon jól kiegészíti a korábban tanultakat, az alapozás után elvégeztem a párkapcsolati, válási és gazdasági irányait is, majd „Katásítottam” magamnak egy kicsit – azaz összegyúrtam az előzetesen tanultakkal is.
Az érzés, hogy lassan tényleg segítővé értem, az utolsó vizsga alkalmával érkezett meg. A vizsgabizottság hosszasan kérdezgetett egy eset kapcsán, mit hogyan csinálnék, ha az én kliensemről lenne szó. Részletesen elmondtam a meglátásaimat, majd megérkezett a váratlan, ám szemet felnyitó kérdés: hogy lehetne ezt „Katásítani”? Mitől lesz ez az enyém? Ott és akkor jöttem rá, hogy a vizsgabizottság már régen nem a századik fogós kérdést teszi fel, hanem éppen arról ötletel velem, hogy szerintük már felkészülten hogyan tudom majd az addig tanultakat együtt, a saját ötleteim szerint használni, beleértve ebbe akár a Holistic Pulsing-ot is. Bevallom, ez igazán szívmelengető érzés volt.
A TÉT®-rendszer használatát volt alkalmam bőven begyakorolni a későbbi évfolyamok gyakorlati óráin, csoportvezetőként, amiért nagyon hálás vagyok, mert rengeteget tanultam ezekből az alkalmakból. Ráadásul, külső szervezésben ez a módszer egy olyan vidéki közösségbe is eljuthatott, ahol azok kaptak általa támogatást, akik maguk is segítőként tevékenykednek a hétköznapokban. Hálás vagyok, hogy nyitottan álltak a találkozásokhoz, cserébe mi is szívünk-lelkünk beleadtuk a hosszú hónapokig tartó közös munkába. Amikor egy bő évvel később újra találkoztunk, és hallgattuk a változásról szóló beszámolókat, akkor tudatosult csak igazán, hogy mennyi mindent tanultunk a közös munka során egymástól.
Idő közben a tanultak, tapasztaltak segítettek a korábban traumaként, vagy nehézségként megélt élethelyzeteket másképpen látni. Jó ideje úgy éreztem már, hogy ezeknek valamiféle „beavató” jellege is volt és ha kihívásként, feladatként tekintek rájuk, ha azt keresem inkább, hogy mit tanulhattam, tanulhatok belőlük, miért éppen azok a témák voltak hangsúlyosak az életemben, akár irányt is mutathatnak a folytatáshoz.
Az első évben megismertem az általa összeállított önismereti módszer alapjait, amiben a mérnök-énem csak úgy lubickolt, hiszen logikusan felépített, sok irányból körbejárt, nagyon átgondolt, mégis egyszerűen átlátható és használható volt az egész. Az érzékenységemnek pedig bőven hagyott teret az, hogy az intuíció is könnyen beépíthető volt a nézőpontok közé. A kiegészítő információktól pontosan azt kaptam, amit vártam, egyre jobban éreztem, hogy hol segíthetek, és hol ajánljak mindenképpen szakembert a folytatáshoz.
Az első év után jött a folytatás, majd a további felvonások. A rendszer egyre összetettebb részleteit ismertük meg, már egészen személyre szabott egyéni, és részletes kapcsolati elemzést készítettünk és a rövid távú, önismereti célú folyamatok kísérésével is foglalkoztunk. Azon túl, hogy személyesen is tapasztaltam, mennyire működik a módszer, hiszen akivel csak tudtam megcsináltam az elemzést gyakorlásképpen, a legmeggyőzőbbek mégis a vizsgahelyzetek voltak, ahol a vizsgabizottságban ülő, a módszert részleteiben nem ismerő pszichológus újra és újra megkérdezte az általa név nélkül hozott esetek kapcsán: „Jé, ezt honnan tudjátok?” – tehát működött.
Az egyik legfontosabb szempont nekem a TÉT®-rendszerrel kapcsolatban az, hogy olyan, mint egy kiterített térkép, tele lehetőségekkel és felfedezni valókkal, mégis egyedi annyira, hogy bármerre jár rajta a kliens, magáénak érezheti a tájat. A gyakorlatok során megfigyeltem, nagyon egyéni, hogy tanácsadóként melyikünk mire fókuszál vagy érez rá egy klienssel kapcsolatban. Ez a felismerés óriási szabadságot adott az elemzés során. Éppen ezért viszont elengedhetetlen volt, hogy mi magunk is foglalkozzunk a saját kihívásainkkal, feladatainkkal egy kötelezően előírt hosszabb, saját önismereti folyamatban, hogy reálisak legyenek a kliensekkel kapcsolatos meglátásaink is.
Ahogy telt-múlt az idő, jöttek az ide kapcsolódó fontos tapasztalások is. Például az egyik visszatérő vendégem, aki eleinte még a szemét sem csukta be, érezhetően egyre könnyebben ellazult, mégis egyre komolyabb témákat hozott fel a beszélgetéseink során. Én pedig idővel feltettem magamnak a kérdést, vajon hol van ebben a kompetenciám határa? Fontosnak éreztem, hogy a számára legmegfelelőbb segítséget kapja, de úgy gondoltam, az általa elmondottakban én már nem segíthetek, ezért azt javasoltam, hogy keressen fel egy pszichológust.
Hiszem, hogy egészséges személyiség esetén is lehetnek olyan témák vagy élethelyzetek, amelyekhez szakember bevonása a megfelelő segítség. Ez nem szégyen, hanem óriási bátorság! Én magam nem éreztem kifejezett hívást a pszichológia tanulás irányába, azt viszont fontosnak tartom, hogy valóban hiteles legyen, amit a klienseimnek adhatok.
És akkor egy ismerősöm hírfolyamában „véletlenül” belefutottam egy pszichoszomatika előadás hirdetésébe. A téma maga aktuálisan is érdekelt, az egyik legfontosabb szerettem komoly betegsége miatt. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez később mennyit fog hozzátenni a tényleges segítővé érésemhez.
A három napos programot Dr. Hoffmann Gergely, orvos-természetgyógyász tartotta, akiről később kiderült, hogy tanár, tréner, önismereti csoportvezető, író és hipnoterapeuta is. Az első nap után azt láttam, hogy olyan átfogó és logikusan érthető rendszerben adja át az összeállított anyagot, hogy utána néztem, miről lehetne még tanulni a többi programján. Így derült ki, hogy éppen akkor tanácsadó képzést is tart, a fent említett rengeteg nézőpont alapján kidolgozott saját önismereti rendszerét kiegészítve egyéb fontos háttér információkkal.
Elnézve a témákat, egyből láttam, hogy ez meg fogja adni a kapaszkodót abban, hogy tudjam, meddig segíthetek, így beiratkoztam a tanácsadó képzésre.
A Holistic Pulsinggal egy komolyabb, átalakulós időszakban, „véletlenül” találtunk egymásra. Egészen mást kerestem a neten, de az első találatok között mégis ott volt, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Két mondatot olvastam belőle, és már potyogtak a könnyeim. Nem kipróbálni, csinálni akartam!
Elmentem az első tanfolyamra, a bemutatkozásnál megint potyogtak a könnyeim. Azt éreztem, hogy pontosan ott voltam, ahol lennem kellett. Jött a sok gyakorlás, végig csináltam az összes tanfolyamot. A többiek inkább már a kiépült klientúrájukhoz kerestek kiegészítést, kozmetikában vagy máshol, ezért eleinte tele voltam kétséggel, mérnökként vajon ki jönne majd hozzám? De mit tehettem, hajtott belülről valami, egyszerűen csinálnom „kellett”. És… jöttek. Eleinte ismerősök, de aztán az elégedett ajánlásoknak hála, mások is. És elkezdtem hinni, hogy ennek tényleg van realitása.
A Holistic Pulsingnak több irányzata is van, én a „Lélekmasszázst” használom – ezt Schneider Ferenc honosította meg Magyarországon, nála tanultam én is. Ez az irányzat egy nagyon finom, testre-lélekre-szellemre egyaránt ható, ringató és vibráló mozdulatokra épülő lazítási technika. Itt olvashatsz róla bővebben.
Mint sok más segítő, gyerekként én is valahogy másnak éreztem magam. Legtöbbször inkább visszahúzódtam, és figyeltem, hogyan működik a világ, hogy viselkednek az emberek, mi történik azzal a sok-sok érzéssel, megéléssel, ami bennük, bennem, közöttünk kavarog. Az önismereti lehetőségek tudatos keresése és gyakorlása húsz éves korom óta a mindennapjaim része. Az érzékenységet és a vele tapasztaltakat összehangolva az azóta tanultakkal, ezek mostanra a segítő munkám szerves részévé váltak.
Miért lettem mégis mérnök? Egyszerű: az állatorvosira nem vettek fel… Mit tesz ekkor egy segítő beállítottságú, ám orvosnak tanulni nem vágyó kamasz? Például, elmegy orvosi műszer mérnöknek… Végül is, segíteni így is lehet. Végzősként aztán szervízmérnöki pozícióra jelentkeztem, de az élet egy meglepő kis kanyarral inkább kereskedelmi képviselőt csinált belőlem. Bár ez komolyan kimozdított az addigi megfigyelő hozzáállásomból, nem bántam meg, mert rengeteg tanultam ebből is. Ráadásul egy olyan társaságba kerültem, ahol az önismereti érdeklődésemet is nyitottan fogadták. Pár hónap múlva megérkezett a „jutalom”: a szervizes kolléga kilépésével megkaptam a szervizfeladatokat is.
A szervizes munkát imádtam. Strukturált, módszeresen felépített gondolkodást igényelt, és amikor összeállt a kép, máris látszott, hogy hová kell nyúlni a megoldásért. Elkezdtem az önismeretre is így tekinteni. A munka melletti kikapcsolódást a kurzusok, és az általuk felfedezett összefüggések tovább gondolásai adták (kineziológia, eneagram, rajzelemzés stb. – a teljesség igénye nélkül, mert hosszú a lista). Bár ezek akkor még csak a saját érdeklődésemet szolgálták, egyre jobban éreztem a hívást, hogy egyszer majd mélyebben is foglalkozzak ehhez hasonlókkal.
Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy az alábbi versem egy régen megálmodott – most kényszerűen újratervezett, mégis nagyon boldog – esküvőt kísérhetett. Amikor kiválasztották és viszontláttam az értesítőn, megint eszembe jutott, miért szeretem annyira a verseket. Összesűrítenek magukban valamit, amit a szavak ugyan keretbe foglalnak, mégis mindenki a maga módján értheti őket. Hogy mennyire így van, az abból is látszik, hogy újra olvasva a sajátjaimat, nekem is tud új gondolat születni belőlük…
Készen állsz? Akkor arra kérlek, keress egy olyan helyet, ahol a következő pár percben egyedül lehetsz, hogy egy kicsit csak magadra figyelhess, és adj magadnak egy percet elcsendesedni. Csak ezután olvass tovább:
Örülök neked
Ha rád gondolok, elindul egy kis mosoly legbelül, nem tudom, hogy hogy csinálod, de az ég is rögtön kiderül. Tudom, hogy épp neked is mosolyog a szemed, örülök, hogy a világon vagy, örülök neked.
(Kondorosi Kata – Örülök neked)
És most kérlek, figyeld meg: ismerős az érzés? Ha igen, honnan? Ki jutott először eszedbe? Öröm vagy hiányérzet tölt most el?
Képzeld el őt – akár csukott szemmel, ha úgy könnyebb – és csak figyeld a felbukkanó érzéseket, érzeteket, mi jön elő, ahogy rá gondolsz? Lehet, hogy már az első pillanatban érezted azt a csendes derűt, amit az ő létezése kelt benned. De az is lehet, hogy egyelőre még erősebb a hiánya. Bárhogy is van, az itt és most rendben van, csak figyeld… és engedd, hogy alakuljon…, hogy lassan megtaláld azt a pontot, ahol elcsendesedik és megnyugszik benned minden, ahol az intenzív érzések már elsimulnak, ahol pusztán a kapcsolódásotok létezése, és az, hogy ennek tudatában vagy, melengető, jó érzéssel tölt el. Akár a szomszéd szobában, városban van, akár többszáz kilométerre, a világ másik végén, vagy már a csillagok között – most mégis úgy érezheted, veled van.
Igaz, hiszen közelebb van hozzád, mint gondolnád.Egészen belül, mert az érzés, amit kelt benned, már a tiéd. Már benned van, a te részed. Bármilyen kapcsolódásról is legyen szó vele, egy biztos: most nagy tanítód lehet, hiszen a „feltétel nélküli” szeretetet, a puszta létezés és együtt létezés szeretetét tapasztalhatod meg általa.
Ha ez most egy merőben új élményt adott és örömmel töltött el, javaslom, hogy térj vissza ide időről időre, érezd át minél többször ezt a belső derűt. Ha jólesik, használhatod ezt a verset akár egyfajta „meditációs” eszközként is, hogy segítsen felidézni újra és újra, ahogy össze tudsz kacsintani magadban a másikkal. De az is lehet, hogy legközelebb már elég lesz, ha csak eszedbe jut, és máris elindul ez a kis mosoly.
Amikor már könnyen megérkezel ide legbelül, megpróbálhatod más kapcsolatodban is megkeresni ugyanezt az érzést – ahogy egyszerűen csak örülsz a másiknak. Sőt, haladó változatban akár olyan kapcsolatokat is sorra vehetsz, amik komolyabb kihívások elé állítanak, de ott azért készülj fel, hogy több gyakorlásra lehet szükség…
Ha most inkább csak töltődnél, lesz majd alkalmasabb idő a továbblépésre – de ha az illető az életed meghatározó vagy fontos szereplője, érdemes lesz később megpróbálni.
Természetes, hogy a hétköznapokban a hozzánk legközelebb állókkal is adódnak súrlódások, lehetnek komolyabb elvárások, nézeteltérések, vagy akár gyötrő vágyakozás a másik közelségére, hátha akkor újra teljesnek érezhetjük magunkat – pláne ebben az új helyzetben. Emberek vagyunk, ezek érthetőek és elfogadhatóak, itt, a kézzelfogható valóságban. A gyakorlat célja nem az, hogy ezeket letagadjuk, semmisnek higgyük vagy figyelmen kívül hagyjuk, hiszen ezáltal tanulhatunk nap mint nap magunkról, ezek szembesítenek újra és újra saját működésünkkel, vagy akár másokéval is.
Mégis, jó dolog megtapasztalni, hogy mindezek mellett ott van egy vékonyka kis fényfonál, ami ezzel a láthatatlan, mégis érezhető, meleg derűvel összeköt mindannyiunkat – valaha volt, most élő, és majd születő létezőket – elviselhetővé, vagy pillanatokra akár átléphetővé téve a mostani helyzetben még inkább tudatosítandó emberi korlátainkat és a minket őrző falakat.
